Izgalmas irodalom Izlandról

Világvégi vulkáni villanások

Első villanás

Tavaly egész évben egymást követték az utazások. Volt közöttük régi és bőségesen volt új célterület is. Az ősz beköszöntével is maradtak kalandok. Az már eleve izgalmakkal kecsegtetett, hogy a hűvösre forduló időjárás fogja keretezni októberi utazásunkat. Néhány napról volt szó, de intenzív programsorozatról. Állandóan úton leszünk, meg-megállva ott, ahol különösen érdemes. Mert, ugye, bárhol érdemes megállni, sajnos azonban nem lehet „minden kőnél” elidőzni – ahogy azt a kedves utastársak szokták gondolni a geográfus tudományáról.

Ahogy véget ért a nyár, egyre több szállal próbáltunk kötődni Izlandhoz. Nem volt klasszikus készülődés, hiszen nem kellett csoportot vezetnünk. Minket is vezetni fognak. Így kényelmesen, de alaposan igyekeztünk ráhangolódni a szigetre. Mindketten előszedtük korábbi élményeinket és kerestük az új kapcsolódási lehetőségeket. Tamara, aki jobban figyelemmel kíséri a kortárs irodalmat, már évek óta forgatta a skandináv szerzők új műveit. Norvégok és izlandiak váltogatták egymást a kezében. Hol a kanapén heverészve, hol az ágyban, elalvás előtt, hol pedig magával hozva a nyári utazásokra. Ahol aztán vagy előkerült a könyv egy-egy nyugalmas pillanatban, vagy nem.

A nálunk is népszerű Jón Kalman Stefánsson könyve volt éppen soron, akiről már rég tudható volt, hogy Budapestre látogat ősszel. Felkerekedtünk, hogy a Margó Fesztiválon találkozzunk vele. Jómagam nem tudtam végig ott lenni, mivel az egyetemisták fejébe kellett töltenem turisztikai ismereteket, de a családom többi tagja már ott állt készenlétben, hogy meghallgassa Jónt. Aztán mire odaértem, felgyorsultak az események. Az előadásra nem jutottak be a lányok. Kicsit csalódottan ültek, amikor megérkeztem. A következő programot várva üldögéltünk a büfében, majd gondoltuk, szétnézünk a könyvek birodalmában. Visszatérve az asztalunkhoz, egy szőke hölgyet találtunk az egyik széken, aki éppen egy könyvet olvasott. Kulturális fesztiválon vagyunk, nekem fel sem tűnt semmi különös, Tamara azonban odasúgta, hogy szerinte ez Stefánsson felesége, aki szintén író. Ekkor még nem léptünk tovább, csak összesúgtunk. Aztán megérkezett még valaki a hölgy mellé. Ekkor már biztos volt, hogy az íróról van szó. Aki ugyanis érkezett, az a fordítójuk volt, Patat Bence. Visszaültünk az asztalunkhoz, de aztán Tamara csak nem bírta, és megszólította Sig­ríður Hagalín Björnsdóttirt azzal, hogy éppen a férje könyvét olvassa, de már a kezében van Sig­ríður első könyve, a Sziget is.

Az egyik oldalról lelkesedés, a másik oldalról udvarias mosoly, majd ment mindenki a dolgára. 

A férje közben dedikált, végeláthatatlan sorokat csalogatva az asztaláig. Nem is próbálkoztunk beállni a sorba. Kezdődött egy másik program, egy beszélgetős interaktív, zenés kaland Lackfiékkal. Ott is jutott élményből. János és Szabó T. Anna elképesztő nyelvi leleményei mellett sikerült szerepelni is kicsit. Spontán verset alkottak, a közönség által bemondott szavakból. Ehhez járultam hozzá egy réges-régi, egyetemi mókát megismételve. Az általam bemondott szó a tubákos szelence volt. Az előadás végén még autogramot is szereztünk Balanyi Szilárdtól, a Quimby billentyűsétől, aki a háttérzenét biztosította. Aztán folytatódtak az izlandi kalandok is. 

Már a fesztivál vége felé jártunk. Időközben elfogyott a sor a dedikálásnál. Arra lettünk figyelmesek, hogy az utolsó sorban álló család mögé beállt Jón felesége, Sig­ríður. Éreztük, itt valami mókázás lesz. A közönség szinte teljesen eltűnt, csak a szervezők lézengtek körülöttünk, így közelebb helyezkedtünk hozzájuk. Családom felbátorodott, és legeslegutolsónak odaálltak ők is egy aláírásért, természetesen a mókás hangulathoz igazodva. Így ismerkedett meg Tamara Sig­ríður mellett Jónnal is.

Jót szórakoztunk, de tovább is gondoltuk a dolgot, ami újabb izgalmakra adott okot. Néhány nappal voltunk az izlandi utazásunk előtt. Az izgalmat az okozta, hogy véget ért a fesztivál, így arra lehetett számítani, az író házaspár is hazatér Izlandra. Az biztos, hogy ha találkozunk velük a repülőn az öt órás úton, akkor újra szóba elegyedünk. Több napig vidám izgatottság volt rajtunk, ám végül ebben az apróságban csalódnunk kellett. A repülőjáraton nyomuk sem volt.

Második villanás

Tehát útnak indultunk Izlandra.

Nem csak Izlandból próbáltunk felkészülni, hanem az izlandiakból is. Ez nem tűnt nehéznek, hiszen csupán azt kell tudni róluk – gondoltuk, – hogy zárkózottak, nem lehet velük kapcsolatot létesíteni, de még szóra bírni sem. Mert ez be van kódolva az északi népekbe. Ezt még tetézheti az is, hogy viszonylag gyorsan kapták a nyakukba a világ turistáit. Bár korábban is vágyott helye volt az utazóknak, az igazi tömegturizmus az Eyjafjallajökull jégmező alatti vulkán 2010-es kitörését követően indult meg. Nem a vulkánkitörés volt a vonzó a világ számára, hanem maga az ország, amelyről hónapokon át láthattak képeket a médiában. Tehát nem számoltunk azzal, hogy izlandiakkal tudunk beszélgetni. Így, hogy az íróink nem voltak a repülőn, még a maradék remény is elveszett.

A repülőn mellénk került egy tagbaszakadt, izlandinak kinéző srác. Hosszú lábai alig fértek el az ülés előtt. Kényszerűen terpeszkedett, nem sok jóval kecsegtetve a sok órás repülőútra. Felszállás után valahogy kiszúrta, hogy Tamara egy izlandi szerző könyvét, a Szigetet olvassa, így megszólította. Innen az események komoly fordulatot vettek. Eltűnt minden előítéletünk, és csak magunkban nevetve konstatáltuk, hogy aki nyitott a világra, arra a világ is nyitott lesz. A fiatalember nem fukarkodott a beszéddel. Elmesélte az életét, beszélt a családjáról és arról is, hogy milyen sokat utaznak az izlandiak, hiszen kényszerűen menekülnek ők is a hazai zord téli időjárás (és a magas árak) elől. A sok sztorit most nem mesélem el. Ha egyszer eljöttök a geográfussal Izlandra, majd meghallgathatjátok.

Az író házaspárról viszont nem hallott még. Ezek szerint mégsem igaz, hogy Izlandon mindenki ismer mindenkit. Bár azt azért beszélik, hogy az izlandiak nem csak olvasni szeretnek, hanem írni is. Még ha nem is lesz mindenkiből olyan neves író, mint Sig­ríður és Jón. Úgy érkeztünk meg tehát a szigetre, hogy már négy órányi történet volt a tarsolyunkban.

Harmadik villanás

Októberben meglehetősen zord idő járta a szigeten. Esett, a szél pedig olyan viharos volt, hogy a busz csak lépésben mert haladni a reptérről a város felé. A következő napokban az utolsó pillanatig kérdéses volt, kiengedik-e egyáltalán a magas járműveket a városból. Mert ha igazán durva az időjárás, akkor a buszok könnyedén oldalukra borulhatnak a széllökésektől. De ez ne vegye el a kedvét senkinek! Izland ettől még egy igazán varázslatos világ, a szikláival, vízeséseivel, termálvizeivel, nem beszélve az élővilágról!

Izlandon régi, de újra megfogalmazott felismeréssel gazdagodott a geográfus. Hiába vagy földrajzos, hiába jár szinte minden gondolatod valamilyen formában a minket körülvevő világ természeti és társadalmi jellemzői körül, az olvasás és a fotók nem adnak teljes képet a világról! A karosszékből nem lehet geográfusnak lenni! (Ahogyan azt Tóth József professzor úr mondotta egykor.) A világot, annak az ismert és kevésbé ismert részeit személyesen kell megtapasztalni! Ott kell lenni, szemlélődni kell, nézni és értelmezni. Átélni a tájat, annak minden elemével.

Többek között jártunk a Reykjanes-félszigeten is, ahol a geográfus legnagyobb bánatára nem lehetett minden vulkáni kúpnál és minden más felszínformánál megállni. Gőzök és gázok bugyogtak többfelé, izgalmasan szemléltetve a sziget élő vulkanizmusát. De a halott kopár tájnak is megvolt a maga szépsége. Errefelé elég fiatal a felszín, így talajnak alig van nyoma. Az időközönként kibuggyanó hígan folyó láva járhatatlanul göröngyössé alakítja a felszínt, amelyen legfeljebb csak mohafélék találnak megélhetést. És ezen a tájon értük el Grindavík városkát, amelynek közelében található a Kék Lagúna nevű termálfürdő. Durva, alaktalan, lyukacsos kőzetek mindenfelé, hogy el ne feledjük, a táj életét még ma is a vulkanizmus jelenti. Nem gondoltuk, hogy hamarosan még lesz találkozásunk ezzel a vidékkel…

Negyedik villanás

Telt az idő, már volt friss képünk Izlandról, és még jobban meg tudtuk érteni az izlandi emberek lelkét, amiről a regényekben írnak. Tamara közben haladt tovább a Sziget könyvvel. Néha mesélt is belőle kisebb részleteket, ügyelve persze arra, hogy elegendő izgalom várjon engem is, amikor majd én fogom olvasni. Aztán sorra is került. Sig­ríður érdekes történetet fűzött fel arra, hogy Izland egy sziget. A lényege az, hogy az ország az egyik pillanatról a másikra teljesen elszigetelődik a külvilágtól, és maguknak kell megtalálniuk a túlélés módját, a társadalmi feszültségek kezelésével együtt. A történet épp elég izgalmas földrajzosként is, mert a táj és a benne élők leírása igazán élethű. Különösen úgy, hogy a könyv kézbevétele előtt néhány héttel a saját szememmel is megtapasztalhattam a valóságot.

Közben Tamara elővette a hosszú sorból Jón, a férj egy másik könyvét. Egyik este heverésztünk egymás mellett és mindenki olvasta a maga könyvét. Egyszer csak Tamara elgondolkodva mondja: Milyen érdekes pillanat ez! Mi itt fekszünk az ágyon egymás mellett, és egy házaspár könyveit olvassuk, akik valahol messze, odahaza, Izlandon ugyanígy fekszenek egymás mellett és ugyanígy olvasnak. Vagy írják a következő könyveiket. Jót mulattunk ezen a felvetésen.

Közben az ősz valódi izgalmakat hozott Izlandra. A mélyben olyan fortyogás kezdődött, hogy a jól képzett izlandi geológusok, vulkanológusok, meteorológusok és más tudomány képviselői jobbnak látták fokozottan odafigyelni a folyamatokra. Rezgések követték egymást sorra, mozgásba lendült minden. Novemberre be is következett a kitörés. Nem olyan módon, ahogy nekünk gyermekkorunk óta mesélik a vulkánkitöréseket. Itt nem a robbanások és a kúp alakú hegyek jelentik a vulkanizmust, hanem a megnyíló hasadékok, ahonnan szépen, viszonylag csendesen, robbanások nélkül a felszínre áramlik a magma.

Forrás: Iceland GeoSurvey (ÍSOR/Íslenskar orkurannsóknir)

Aztán néhány nap múltán megállt a kitörés. És ez megismétlődött decemberben és januárban is. Határozott előjelek, komoly készülődés, mérések, számítások, majd szinte menetrendszerűen a kitörés. És a magma elindult. Lassan áramlott szét a mélyedésekben, egészen megközelítve Grindavík városát. A médiában mutatott képeken jól felismerhetőek voltak azok az utak, ahol egy-két hónappal korábban buszoztunk. A város északi szélén átvezető út, a körforgalom, ahol észak felé kellett fordulni és a Kék Lagúna környéke, amelyre külön figyelmet fordítottak a védekezés során. Markolók tömkelege igyekezett védőgátat építeni, hogy mentsék a lakott területeket, hogy másfelé tereljék a forró anyaghalmazt. Ez többnyire sikerült is, de volt, hogy házak áldozatul estek az izzó magmának.

Aki még több vulkánkitörésről olvasna, nézze meg, mi minden történt 2022-ben a Földön:

A vulkánkitörések éve a Geográfus Blogon

Forrás: BBC

Karácsonyra újabb izlandi könyveket hozott a Jézuska. Köztük Sig­ríður újabb könyvét, amely az előzőnél is több földrajzi vonatkozással bír. Hosszas válogatás után ezt húztam elő következő olvasmányként. Vulkánkitörés a téma, ami láthatjuk, megszokott a szigeten, de rengeteg izgalommal is jár minden alkalommal. Meséltem is Tamarának, hogy milyen érdekes, épp most készül kitörni Izlandon egy hasadékvulkán. Erre meséli, hogy sokat olvasott az író házaspárról mostanában, mivel nagyon népszerűek világszerte. És már több helyen felmerült vidám, laza hangulatban, hogy talán nem is véletlen, amit látunk.

Sig­ríður ír egy könyvet, amelyben a sziget elzáródik a külvilágtól. Majd bekövetkezik a pandémia, amely során éppen ez történik. Aztán ír egy könyvet, amelyben hasadékvulkánok kitörése az alaphelyzet, majd bekövetkezik a kitörés. Ugyanúgy, pontosan ugyanazon a helyen, Grindavík környékén. Már kezdhetünk félni, ha újabb művel jelentkezik, mert netán az abban szereplő természeti veszedelem utána netán megvalósul.

És még mindig nem ért véget a történetfolyam!

Forrás: Morgunbladid, Izland

A vulkán tehát kitört a valóságban is. Folyt a magmaanyag a hasadékból, a helybeliek csak abban reménykedtek, hogy ne erősödjön, illetve legfőképpen abban, hogy a hasadás ne érje el a tengert, mert akkor a víz hatására igen heves robbanások is várhatóak. Veszélyeztetve akár kontinentális méretekben is a légiközlekedést, ahogy az 2010-ben bekövetkezett.

Éppen ekkor kezdtem el olvasni a könyvet. Kortárs irodalom és földrajztudomány egyszerre. Egy idő után, február elején, amikor a harmadik kitörési fázishoz közeledtünk, pillanatokon belül még szorosabbra fonódott a párhuzam. Ez volt a végső érv amellett, hogy e bejegyzés megszülessen.

A hírekben, főleg a szakmai oldalakon figyelemmel kísértem minden mozzanatot. Harangi Szabolcs firss írásai, elemzései voltak a leghasznosabbak! A nem szakmai oldalakon már nem is lehetett olvasni, mert a harmadik kitörés már nem ütötte meg a főszerkesztők ingerküszöbét. Feltételezték, hogy a közönséget már nem foglalkoztatja az esemény.

A kitörés hajnalban történt. Ébredéskor lelkesen olvastam a részleteket és gyönyörködtem a képekben. De nekem ez mind már ismerős volt! Borzongató volt tapasztalni, hogy mindent szinte pontosan előre tudtam. Azt történt ugyanis, hogy éppen előző este jártam Sig­ríður könyvében egy olyan résznél, ahol pontosan ez volt leírva! Hasadékvulkán kitörése a Reykjanes-félszigeten, ugyanaz a hely, ugyanazok a települések, és ugyanazok a történések: a tudósok repülőre szállnak, felmérni a helyzetet, miközben magukkal kell vinniük újságírókat is. Szóról szóra mint a valóságban másnap reggel. A lávát próbálják terelni, hogy minél kevesebb kárt okozzon. Pontosan ugyanúgy mint a valóságban reggel. Hihetetlen, hogy szinte percre pontosan éppen akkor olvasom az izlandi író regényében az eseményeket, amikor azok a valóságban is bekövetkeznek! Ettől persze még nem én lehetek a boszorkány, hanem az írónő!

Természettudósként persze nem gondolom túl a misztikumot. Az Atlanti-óceánt kettőszelő hasadékvölgy egyik legaktívabb, de mindenképpen leglátványosabb szakasza Izlandon van, ahol a szemünk előtt történik a kontinensek távolodása. És Izlandon belül is a Reykjanes-félsziget, ez az északkelet-délnyugat irányban ívelődő törésrendszer az, ahol az emberi történelemben látványos formálódáson ment keresztül a táj. Persze, hogy lávaterelésről és repülőgépes terepszemléről ír az írónő! Persze, hogy ugyanúgy történik minden a könyvben mint a valóságban! Hiszen ők izlandiak, ők generációk hosszú során át élik át ezeket az eseményeket. Náluk a társadalom teljesen felkészült a kitörésekre. Az érintettek tudják, mi a teendő hasonló esetben. Nem beszélve arról, hogy Sig­ríður még ezeken felül is rendkívül alaposan felkészült a tudományos háttérből a könyve megírásához! Tehát nincsenek véletlenek, a természet végzi a dolgát, az ember pedig igyekszik alkalmazkodni hozzá. Vagy így vagy úgy.

Közben várom a következő utazásokat. Ahogy a mediterrán világba, úgy Izlandra is. Erre néhány hónap múlva, ezúttal a nyári időszakban fog sor kerülni.

És várnak a további izlandi könyvek is. Láthattuk, izgalom van bőven abban, ha az ember az utazásaival egyidőben szemmel tartja az irodalmi műveket is.

... és amikor már teljesen elkészül a bejegyzés, és büszkén mutatom a tízévesnek a képeket, ő erre az utolsó képre nézve int, várjak egy kicsit! Felmutat a könyvespolcra, odaugrik, és a sokadik sorból, különböző helyekről levesz két könyvet, majd hozzáteszi: Ezeket kihagytad a fotóról! És valóban. Stefánsson két további könyve lemaradt a képről.