Mikrokalandok

A túrák, utazások során nem csak művelődünk, hanem igyekszünk próbára tenni magunkat. Kipróbálni olyan mozgásformákat, amit a hétköznapokon nem tudunk, nem akarunk vagy nem merünk. Az alábbiakban néhány vidám, ám látványos lehetőség, amelyekben bármikor részünk lehet utazásaink során. Szerencsére azonban nem meglepetésszerűen, hanem előre jól eltervezett módon.

További mikrokaland képek

a blogon és

a Földrajz Éjszakája 2021 előadásban.

A vitorlázórepülés nem csak a kiváltságosok sportja. Mivel a repülőgépben nincs motor, a fizika alapvető törvényszerűségeit kihasználva marad a levegőben. És csodás érzés a magasban csendben körözni, akár a gólyákkal is együtt, és gyönyörködni a tájban.

Ezt a géptípust idősebb Rubik Ernő tervezte, és évtizedek óta szolgálja a repülés szerelmeseit. Magyarország pedig bővelkedik sportrepülőterekben, ahol kipróbálhatjuk az érzést.

A geográfus a térképek iránti korai vonzalmának köszönheti, hogy tizenéves korában vitorlázórepülő lett belőle. Így részletekbe menően el tudja mesélni, mitől repül a repülő. A legtöbb sportrepülőtéren pedig örömmel látnak minket, hogy elvigyenek egy kis sétarepülésre.

Anatólia mélyén, valahol Konya városa és a tengerpart között járunk. A vulkáni vidék egyik legkisebb tagja a Meke Gölü krátertó közepén magasodó hegyecske. Mindössze ötven méterre emelkedik ki a síkságból, de a tövéből felnézve rá irdatlan magasnak tűnik. Különösen, ha ködbe vész a teteje mint a legutóbbi látogatás idején. Aztán odafent ez a látvány fogadott.

Aztán a geográfus felbátorodik, és a száraz sóstó medrében körülnéz autóval is. És még fotózni is megáll. Arra azonban nem figyel, hogy rövid időre álljon meg, így a kerekek elmerülnek a lágy mederfenékben...

Magyarország eldugott, ám mégis jól megközelíthető vidékén járunk, a Geresdi-dombságban. Ófalu egy világvégi kis sváb falu, ahol a gondos gazdák egykori formájukban őrzik a portájuk épületeit.

Még az is előfordul, ahogy legutóbb is, hogy kedélyesen elbeszélgetünk németül az utcai padon üldögélő nénikkel, majd a beszélgetés vége felé derül ki, hogy azért beszélnek ám ők magyarul is. Ám mivel ők is németnek néztek minket, lelkesen használták eredeti nyelvüket.

A Kaukázus még ma is meglehetősen egzotikus hangzású földrajzi név számunkra. Fennséges magaslatok és zűrös történelem. Napjainkban azonban a nagyobbik része békés vidék. Különösen a Grúz Hadiút mentén, az orosz határtól néhány kilométerre az 5000 méter fölé magasodó Kasbek előterében. Bár a falvakban néha sok turista megfordul, a gleccser felé vezető ösvényeken már kevesen járnak, késő ősszel különösen. A felbukkanó lovas még az önmagában lenyűgöző tájat is feldobta, nem beszélve vidám kísérőjéről, egy lelkes huskyról.

Minden csak nézőpont kérdése. Ha okosan tervezünk, akkor az elsőre vadnak tűnő természetet is meghódíthatjuk magunknak egy rövid időre.

Egy hegyi folyón eveztünk, ami a Dinári-hegység belsejéből vezet a tenger felé. Számos zuhatag tagolta, amelyek többségét raftingosok élvezik. Mi békés folyami kenuinkkal eveztünk fel az utolsó zuhatagig, hogy tét nélkül próbára tegyük a folyó erejét. Miközben maga a fotós is elég szokatlan helyen tartózkodott, konkrétan a vízesés tetején.

De ha tél van, akkor a Hévíz-patak is kínál annyi élményt, amiért érdemes kimozdulni.

Néha megéri merészebb dolgokat is vállalni. De utólag mindenről bebizonyosodik, hogy megérte. Mert különleges élményben volt részünk általa. Mert a táj olyan arcát mutatta meg, amit másként nem láttunk volna.

Így volt ez egy szép téli napon, amikor a különösen fagyos napon a naplemente tudatos döntésünk alapján a Csóványos csúcsán ért minket. Csak innen szemlélhettük a habosan gomolygó ködfelhők feletti világot, ahogy az ország legmagasabb csúcsai kikandikálnak. És még ezután következett a hosszú gyaloglás a hegyvidék pereméig, a sötét éjszakában.

A folyók felé különleges figyelmet fordítunk. És vagy mi találjuk meg azokat, vagy a víz szólít meg minket. Ez esetben a Vitéz Kürtős Team tagjaként részesei lehettünk a Duna végigevezésének, a forrástól a torkolatig.

Napi 70-80 kilométer evezés és a kaland alapos dokumentálása. Ezúttal éppen a hazai szakaszon járunk, valahol Dunaföldvár környékén. Ekkor lett jó barátunk a kenu mellett a tengeri kajak is.

Mindig tovább kell menni. Kicsit le kell térni a fő ösvényekről. Kipróbálni más utakat, más nézőpontokat.

Állj meg az úton, ahol a turisták haladnak. Térj le, és szemlélődj. És akkor ilyen helyeket fogsz találni. Csak hagyni kell magad.

És próbálj ki mindent!

És beszélgetni kell a helybeliekkel. Ez a kacsa Plitvicén kerülgetett egy darabig, aztán nem is volt nehéz kitalálni, hogyan barátkozhatunk össze.

De ha teljesen el akarjuk kerülni a tömeget, akkor Plitvice környékén is találunk alkalmas helyeket. Például a Mreznica folyót és annak szinte egymást érő zuhatagait.

De érdemes sétálni egy patakban is. Persze, hogy hideg. Tehát frissít. Ezáltal mosolyt csal az arcunkra. Miközben bámulatos hegyek vesznek körbe.

Ha pedig aszály van, és még a nagy folyó is majdnem kiszárad, akkor nincs más hátra, a vízitúrát szárazon kell folytatni. Legalább pár méter erejéig. Ez is egy Gemenci-erdő vízitúrán történt.

Elszoktunk az állatoktól. Pedig többnyire békésen közelítenek. A kecskék Kréta déli részén, a marhacsorda az erdőből előtörve Tolna és Baranya határán, Grúzia déli vidékén a végtelen méretű birkanyáj, vagy Szekszárd külterületén szintén a kecskék...

Elhagyjuk a várócsarnokokat. Mert érdemes a repülőterek körül is nézelődni, hiszen gyakran különleges természeti környezetet lelünk.

Apró meglepetések bárhol érhetik a túrázót. Különösen, ha hajlandóak vagyunk kicsit nyitottak lenni. Az alábbi pár perces hangulatfestő kisfilm a Bodrogzugban készült. Ahol nem csak eveztünk, hanem meg-megálltunk, élvezni a természet (majdnem) csendjét.

Még ennél is kisebb kalandok a Geográfus-blogon.