A Margit-szigetre számtalan céllal megy az ember. Többnyire sétálni, de gyakran futni is. Akár körbe-körbe, akár futóversenyen át a közepén. És minden évszakban. Itt épp ősszel kerestem érdekes nézőpontokat. Ha geográfus szemmel kellene nyilatkozni, akkor a szorosból az alföldra kiérkező, lelassuló folyó elveszíti munkavégző képességét és lerakja hordalékát, amelyekből szigetek keletkeznek. Ezeket a szigeteket aztán a folyószabályozás során ahol lehet, összevonják, hogy minél kevésbé zavarja a hajózást. Aztán feltöltik őket, a partjaikat megerősítik, és egyszer csak a nagyközönség pihenőterületei lesznek. Ide nem jön túrázni az ember. De egy fővároson átvezető vízitúra során érdekes látvány a víz felől szemlélni.
Vannak az évben olyan napok, amikor keveseknek jut eszében túrázni indulni. De aki elindul, az igen elszánt. Ezen a téli napon is ilyen túrázókkal találkoztunk a Dunakanyarban. Ám most nem vízitúra csalogatott ide és nem is közvetlenül a Duna partján magasodó hegyeken kalandoztunk, hanem kissé távolabb, a Naszályon. A ködből éppen hogy kibukkant a csúcs, ám ennél fogva a csúcsról semmit nem láttunk. Egy kicsivel lentebbi magaslatról azonban már feltárult a távolban a folyó, látványosan csillogva a késő délutáni napfényben.
Ősszel sietni kell. Nem csak a Margit-szigetre érdemes kilátogatni, hanem távolabbra is. És ha időben indulunk, az erdő még tele életnyomokkal fogad. A Zempléni-hegyvidék északi részén jártunk-keltünk. A nappalok rövidek, de a napsütést sikerült kifogni. És ilyenkor csodálatos színek elevenednek meg a vulkáni tájon.
2022. december 25.
A geográfus kép regény tizenharmadik bejegyzése.
Comments