Anglia déli része meglepően sok érdekes élményt kínál. Egy héten át jártuk a vidéket, Folkstone-tól Cornwall és az egész sziget délnyugati csücskéig, Land’s Endig. Túráztunk a Jurassic-parton mészkőrétegek között, illetve a közelében, a Portland-cement névadó városában, ahol a környéken jó eséllyel lehet kisebb-nagyobb fosszíliákat találni. Egy időben ezek keresése volt a helybeliek fő foglalatossága, mivel jó pénzért el tudták adni azokat a múzeumoknak vagy a gyűjtő szenvedéllyel megáldott arisztokratáknak. Meglátogattuk Arthur király sírját, ahol manapság remek fesztiválokat rendeznek, az Edent a változatos növényvilágával, a Cheddar sajt hazáját, és Agatha Christie szülővárosát is.
Nem maradt ki a római fürdőjéről nevezetes Bath városa sem. Római korinak ismerjük, de találtak nyomokat arra vonatkozóan is, hogy már tízezer éve is ismerték a melegvizes forrásokat. Mint ahogy mifelénk, itt is hamar csodatévő hely lett a gyógyhatású fürdő, és a királyi családnak is kedvelt tartózkodási helye lett.
Egy osztálykirándulásnak nem feltétlenül a kötelező(nek gondolt) látnivalók felkeresése a célja. Itt se merre törekedtünk. Nagy sétákat tettünk a városban, hogy áthasson mindenkit a romantikus hangulata. És még ez a bolondozás is belefért. Amikor a székesegyházat megnéztük, az utcai forgatagban is próbáltunk mókázni kicsit. Itt csak saját szórakoztatás volt. Nem úgy mint bő száz évvel korábban, amikor néhány angol úriember egy jól megtervezz átverés keretében tárta a világ elé a „szenzációs” leletet, a Piltdowni ember koponyáját. Csak 40 évvel később bizonyították be véglegesen, hogy hamisítvány. A szigetországban azóta kétkedéssel fogadnak minden, ami ősember-leletekkel kapcsolatos. Szerencsére a téren csak szemléltető eszközzel találkoztunk.
A pandémia sem tudta beszorítani az embereket a négy fal közé. Ahogy tavaszodott, igyekeztünk kimozdulni. Ezúttal húsvétkor vágtunk neki a Cserhát vidékének. Autós túra volt, ahol egyfolytában igyekeztünk letérni a főutakról, hogy minél több látványos tájat fedezzünk fel. Kora tavasszal ez többnyire még csak a színek iránti reménykedést jelentette. Nem vágytunk túrázni sem különösebben. A keresztirányú dombhátak és a köztük elterülő völgyek mindig tartogattak meglepetéseket.
A Mátráig jutottunk. Annak is a déli előteréig, ahol egyszer csak a Mátrai borvidék ültetvényei között találtuk magunkat. Ez az ország második legnagyobb területű borvidéke, ahol már a honfoglalás előtt is foglalkoztak szőlőműveléssel. Minket mégsem a dagadó rügyek érdekeltek. Ha már idáig jutottunk, vetettünk egy pillantást az egyik falu neves vérszilvafasorára. Csodaszép látvány tavasszal, ám mivel az egész ország hosszú idő óta bevolt zárva, itt is mint mindenfelé, tömegek lepték el az utat. Mindenki fotózni akarta a fasort hosszában, bár ez ránézésre is lehetetlen küldetés volt. Az emberek keresztül-kasul tévelyegtek az úton és a fák között, így nem volt olyan pillanat, amikor tökéletesnek tűnő képet lehetett volna készíteni. Csak pár percig figyeltük „tudományosan” ezeket a folyamatokat, aztán más, kevésbé túlterhelt látnivalók után néztünk. Közeledett a naplemente, egyre melegebb színek kezdték el uralni a tájat, bőséges vizuális élményben részesítve minket is. Egyszer azért visszafordultunk a szőlősorok közül és ezek a színes sávok fogadtak. Néha érdemes messzebbről szemlélni a tájat. Az élmény hasonló, azonban jóval kevesebben vannak körülöttünk. Ilyen helyeket keresünk minden alkalommal túráink szervezése során is.
Barcelona az olimpia révén került fel a világ utazóinak térképére. Előtte kevéssé volt vonzó turistáknak, de azóta nem csak ismert, hanem jól kitalált város lett. Egy téli akció keretében vettünk szemérmetlenül olcsó jegyeket a városba. És hogy minél közelebb kerüljünk a helyiekhez, nem szállodát, panziót foglaltunk, hanem coachsurfinggel oldottuk meg a hajlékot arra a pár napra. Két fiatal párnál laktunk néhány napig, egymást követően. A terveink szerint Andorrába is felmentünk volna, illetve kis híján Mallorcára is, de ezek végül kútba estek. Viszont sok időnk maradt a város felfedezésére. Bejártunk külső városrészeket, strandoltunk, kóstolgattuk a helyi csemegéket.
A Ciudadella-park nem tűnt különösebben vonzónak. Ám már kezdett sok lenni a házakból, ezért körülnéztünk itt is. Az olimpia előtt csak ez a park é a Güell létezett a városban, a többit azóta alakították ki. A parkban sok számunkra egzotikus fa található. Az a példány az éles fény-árnyék kontúrokkal hívta fel magára a figyelmet. A tanuló egyetemistát pedig mintha tudatosan küldték volna oda, hogy még több életet leheljen a képbe.
2022. december 9.
A geográfus kép regény ötödik bejegyzése.
Comments