A geográfus túrái, utazásai a legtöbb esetben a kis forgalmú helyekre vezetnek. Nem oda vágyunk, ahol tömegek vannak, hanem oda, ahol kissé magunk lehetünk, és zavaró tényezők nélkül fedezhetjük fel magunknak a tájat. Legyen az természet vagy társadalom vagy azok kombinációja.
És ehhez nem kell messzire menni. A Bükkalján például szinte minden percben ehhez volt szerencsénk. A kiválasztott mégis ez a színes pillanat lett. A térség egyik legbájosabb falujában, ahol sokszor egymást érik a turisták, igyekeztünk felfedezni a mellékutcákat is. Azokat a helyeket, amelyeknek különleges bája van. Van tudatos tervezés eredményeként mint esetünkben is, vagy véletlenül, szerves történelmi fejlődés révén.
Az egykori parasztházból csinált egy nagyvárosi celeb egy kis szálláshelyet és egy vendéglátó egységet. Mindent beleadott, jól esett a nyári kánikulában egy kis szusszanásra beülni és a remek ételeket és italokat megkóstolni. Az udvaron pedig körülnéztünk. És szembe ötlött az a falusi romantika, amit a lelassulni vágyó városi ember keres ezeken a vidékeken.
Persze, ha távolabbra utazunk, akkor még izgalmasabb a magány. Vagy annak a látszata. Mert a táj ismeretlen és izgalmas. Még ha tudjuk is, mi van a hegy túloldalán, amikor a vad természet vesz körül, könnyen meditálgat az ember. Még akkor is, ha ez nem a megszokott tevékenysége. Egy kora téli napon, a havazást követő verőfényes napsütésben próbáltunk minél közelebb kerülni a nagy hegyhez. Grúziában járunk, nem messze az orosz határtól, körülbelül 1500-2000 méter körüli tengerszint feletti magasságban. Ahol az 5000 méteres hegyek vesznek körül.
De túrázhatunk Európa közepén, Ausztriában is. Ez alkalommal május elején tettünk egy kirándulást a Keleti-Alpokban, a Rax-fennsíkon. Nem volt messze a csúcs, amit egyébként könnyűszerrel meg lehet hódítani. Ám itt még egyes helyeket a tél tartotta markában. Lehetséges, hogy jégmászó gyakorló expedíciót láttunk. A kép azért megtévesztő, mert nem mindent borított hó és jég. A rétek nagy részén már a tavasz tett kísérleteket.
És hasonlóképp a sűrűn lakott területek közelében jártunk, amikor az egyébként fesztiváljáról is nevezetes Glastonbury városában elzarándokoltunk Artúr király emlékeihez. Ezek egyike a legendák világában Avalon szigeteként a mocsárvilágból (vagy tengerből) kiemelkedő Glastonbury Tor, és a tetején álló Szt. Michael-torony. A túra nem hosszú, de a cél előtt igencsak meredek az ösvény. És útközben is a jellegzetes angol tájat szemlélhetjük.
Nem oly messze az Artúr legendák földjétől, a Brit-sziget déli partvidékén, a belföldi turisták számára Angol Riviérán megtalálhatjuk a szemközti parton elhelyezkedő, világhírű és ennek megfelelően turisták milliói által látogatott francia Mont St. Michael-apátság tükörképét. Más a története, más a mérete, de hasonló az elhelyezkedése. Egy magányos sziget a part közelében, amely az ár-apály jelenségtől függően közelíthető meg, hol így, hol úgy. És vannak, akik nem bízzák magukat a révészekre, hanem megoldják egyénileg.
A tömeget persze nem csak úgy lehet elkerülni, hogy távolra utazunk a sok embertől. Elég, ha kivárjuk azt az időszakot, amikor már hazatérnek a turisták. Mint ahogy szeptember utolsó napjaiban már üresek a Garda-tó déli partvidékének strandjai, de még nem vonult el téli pihenőre az eszközpark. Peschiera del Garda városka peremén járunk. Magának a városnak a nagy testvér, Verona árnyékában jóval kevesebb turistával kell megküzdenie, miközben itt is történelmi hangulat vesz körül.
Comments