Le kell térni az útról! Mindig. Akkor fogunk sokkal többet látni, tapasztalni, tanulni egy gyalogtúra, vízitúra vagy utazás során, ha megfordulunk, felnézünk, lehajolunk, felmászunk, ha megpróbálunk az ott lakók szemszögéből is szemlélődni. Az ott lakók pedig akár az élővilág tagjai is lehetnek. Hiszen minél távolabb megyünk a civilizációtól, annál őszintébb reakciókkal találkozunk. Az apró lények élik a maguk évmilliók óta megszokott életét. Jól kialakult társadalmuk megfelelő szabályok alapján működik.
De minél kisebb ez a világ, annál ügyesebbnek kell lennünk a túrák során. Hogy észrevegyük az alig észrevehető lényeket. De ha észrevettük őket, akkor nem marad más mint hogy időt szánunk rájuk. Lehajolunk és Gulliverré válunk. Ők pedig eközben szorgosan végzik dolgukat. Mint ahogy ez a csiga is, aki néhány esős órát követően igyekezett az út túloldalára. A pillanat csodája az volt, hogy sikerült észrevenni őt. És ahogy ott küzdött a számára meglehetősen egyenetlen terepen, csak drukkolni tudtunk neki. Miközben leereszkedtünk az ő szintjére, pár pillanat erejéig odalentről is körülnézni.
Vannak olyan lények is, amelyekkel többnyire mozdulatlanul találkozunk. Mert ők ritkán jönnek mozgásba vagy éppen akkor, amikor nekünk nem lenne túl komfortos a megfigyelés. Ezért különös öröm, amikor éppen foglalatoskodnak valamivel. Ahogy a kagylók nyomait is izgalmas követni a sekély part menti vizekben. De az már egészen ritkán tapasztalható, hogy egy kagylót vizet lövellni is lássunk. Márpedig ez a példány ezt tette. Éppen a Rábán vízitúráztunk, egy gimnazista csoporttal, amikor még a felső, gyorsabb szakaszon egy táborhelyen, kikötés és táborverés után volt egy kis idő elmélázni és a hegyekből érkező folyó késő délutáni csendjét megtapasztalni. Egy limányban vert tanyát társaival, és buzgón forgatta a vizet a testén keresztül. A városi ember ezt csak egy szökőkúthoz tudja hasonlítani. Pedig éppen fordítva lenne helyes.
A szárnyas rovarokat kicsit nehezebb elkapni. A megfigyelés még csak-csak lehetséges, de a leszállásuk során elkapni őket az objektívvel, ahhoz már jó adag szerencse kell. Ez a kis csíkos éppen egy díszhagyma virágján pihent, amikor sikerült szembenézni vele. Túráink, utazásaink során a mikrovilág is a táj részét képezi, ezért igyekszünk ennek a világnak a csodáira is felhívni a figyelmet.
Aztán persze vannak azok a lények, akik jól szervezett társadalomban élnek, és sok esetben nem is kell útra kelnünk, hogy találkozzunk velük. Mindenhol együtt élünk. Az is lehet, hogy az utazások során lassulunk le annyira, hogy fel is tűnjön, ámulatba is ejtsen szorgos munkájuk. A hangyákról sok mindenben példát vehetünk. Jól szervezettek, alaposak, és hatékonyak. Persze, nekik más erőforrások állnak rendelkezésükre. Ez az apróság egy önmagához mérten óriási falatot cipel könnyedén a meleg köveken. Dalmáciában járunk, a Krka-vízeséseknél. És amikor mindenki egy irányba néz, hogy le ne maradjon a Csodáról, akkor érdemes megfordulni, lenézni, felnézni, odébb sétálni. Itt is ez történt. A vízesés megvár, de a hangyák útvonala bármelyik pillanatban megváltozhat. Különösen akkor, ha valamilyen veszélyt éreznek útközben.
Aztán vannak a mikrovilág nagyjai. Akik már-már félelmetesek is. Egy csúszómászóért nem szívesen mászunk be a bozótosba (ahogy például Örményország déli részén kifejezetten óvnak is ettől), de ha a szemünk előtt történnek az események, akkor lelkes megfigyelővé válunk. A Plitvicei-tavaknál, sok ezer turista egyikeként próbáltunk mást is felfedezni. Az egyik tó partján, a kövek között próbálkozott ez a kígyó az uzsonnával. Érezhetően sok energiáját lekötötte, mert számára megszűnt a külvilág, és a mozgása is nehézkessé vált. Minden erejét a falatra kellett fordítania. Hosszú folyamat volt, nem kapkodott el semmit.
A csigák hálás jószágok. Mennek a dolgukra, a maguk tempójában, ami éppen megfelelő ahhoz, hogy társuk legyünk egy kis időre. Ez a példány éppen egy Nyugat-Mecsekből származó vörös homokkő sziklán átkelve kereste a továbbvezető utat. A mi szemünkben úgy is tűnhetne, hogy ugrani készül. Ekkora már túl volt két kődarab közötti, sok nyújtózkodással járó átkelésen, és egy kis iszogatáson egy madáritató kőtálból. Utóbbi pillanatokban egyébként úgy nézett ki, mintha a tükörképében gyönyörködne.
Ő pedig egy pöszörlégy, aki a levendulát kóstolgatja.
Комментарии