Az 1990-es évek első felében kezdődtek azok a folyamatok, amelyek nagy változást hoztak a vikingekkel kapcsolatos történelmi felfogásban. A vikingek hagyományos képe, mely szerint erőszakos fosztogató és hódító, fejszét hozó kalózok, elkezdett egyensúlyba kerülni a békés viking vállalkozásokról szóló arculattal, és ebben az újszerű megítélésben kiemelt szerepet kapott a kereskedelem, a kézművesség, a felfedezés és a letelepedésük a különböző térségekben.
Egy viking leszármazott, valahol Norvégia középső részén, aki szalámit árult,
és csak azzal a feltétellel engedte a fozózást, ha vásárolunk tőle. A tekintete sokkal inkább vidám, mint zord.
A viking kor kiváltó okai
A vikingek a VIII. század utolsó évtizedében egészen váratlanul jelentek meg az európai történelemben, a Nagy-Britannia, Írország és Franciaország partjait ért támadások sorozatával. Hazájuk, Skandinávia évszázadokon át egy távoli régió volt az európaiak számára, amelyről keveset tudtak és még kevésbé törődtek vele. Vajon miért indultak neki a tengereknek a skandinávok a több évszázados ismeretlenség után, hogy ilyen drámai hatást gyakoroljanak a világra?
A Skandináv-hegység a Nærøy-fjord partvidékén.
Tipikus norvég táj, ahol a gleccservölgyekben,
a fjordok végénél elterülő szűk völgyekben jöttek létre a jellegzetes viking falvak.
Az első viking támadások idején olyan erős uralkodók, mint Nagy Károly és a számunkra kevésbé ismert Offa, Mercia királya olyan békét és jólétet hoztak Nyugat-Európába, amilyenben a Római Birodalom bukása óta nem volt részük az embereknek. De ebben a jólétben a kikötők, a városok és a kolostorok védtelenek voltak. A skandináv kalózok váratlan támadásai mélyen megdöbbentették ezeket a társadalmakat. Annál is inkább, mert a vikingek pogányok voltak, és nem ismerték el azokat az elfogadott tabukat, amelyek az egyház tulajdonát és az egyház szolgálóit védték a keresztények egymás közötti háborúskodásai idején. Gyors, tengerre alkalmas hajóik mozgékonysága többszörösen is félelmetessé tette a viking támadásokat, mivel szinte figyelmeztetés nélkül csaptak le bárhol a tengerparton vagy a hajózható folyókon. Az első portyázók a part menti közösségeket és kolostorokat támadták meg, hogy elrabolható vagyontárgyakat és foglyokat szerezzenek. Utóbbiakat váltságdíjért adták vissza vagy rabszolgapiacokon adtak túl rajtuk. A későbbiekben aztán a hódítás és a letelepedés lett a viking támadások főbb mozgatórugója.
Egy korszerűbb viking hajó másolata turistákat szállít a Bergen környéki öblökben.
A vikingek aktivitásának időszaka körülbelül 300 évig tartott, nagyjából 789-től 1100-ig. Ebben az időben a vikingek döntő szerepet játszottak Nyugat- és Kelet-Európa nagy részének fejlődésében, mialatt maguk is átalakultak, pogány barbárokból keresztény európaiakká.
A vikingek által elért területek földrajzi kiterjedése óriási, átfogja az akkor ismert világ nagy részét és valamivel túl is mutatott azon. A viking támadások Nyugat-Európa minden partvidékét érintették, de Észak-Afrika és a Földközi-tenger térsége sem volt biztonságban a támadásoktól. Keleten lehajóztak Oroszország nagy folyóin, hogy átkeljenek a Fekete-tengeren és a Kaszpi-tengeren, majd megtámadják Konstantinápolyt és az Abásszida kalifátust.
A viking támadások és kereskedelmi kapcsolatok, illetve letelepedések fő területei
(forrás: Enciclopedia Britannica)
A vikingek nagy számban telepedtek le a Brit-szigeteken, Normandiában és kisebb mértékben a mai Oroszország területén, de az ismert világ külső határain is mozogtak: hajóztak az Atlanti-óceán északi részén, hogy letelepedjenek a lakatlan Feröer-szigeteken, Izlandon és Grönlandon, és felfedezzék azokat maguk számára. A viking kereskedők és vadászok még tovább terjesztették az ismert világ határait, messzire hajózva a Fehér-tenger sarkvidéki vizein, és Grönland nyugati partjait felderítve északra, egészen a mai Melville-öbölig, rozmáragyar és állatbőrök után kutatva.
Leif Eriksson (Szerencsés Leif), Amerika "felfedezőjének" szobra Reykjavíkban.
A szobrot az Egyesült Államok adta az izlandiaknak, ajándékként
az izlandi parlament megalakulásának 1000. évfordulójára.
Ezen messzire terjedő kalandozásokkal szemben könnyen megfeledkezhetünk arról, hogy maga Skandinávia is nagyszámú viking portyázás színhelye volt. A vikingek terjeszkedése semmiképpen sem kizárólagosan skandináv terjeszkedés volt a világ többi része ellen: a vikingek nagyon szívesen kifosztották a saját fajtájukat is, ha arra lehetőség adódott.
Lassú nyári naplemente az észak-nyugati horizonton, Kristiansund városából.
A 'viking' kifejezést a korszak összes skandinávjára alkalmazták, de magában a viking korban a viking kifejezés csak arra vonatkozott, aki rabló volt. Ebben az értelemben a legtöbb viking kori skandináv egyáltalán nem volt viking, tehát rabló, hanem békés földműves vagy kézműves, aki egész életékben csendben otthon maradt. Sokak számára a viking (tehát harcos, támadó) lét csak egy olyan foglalatosság volt, amelyhez azért folyamodtak, hogy pénzt szerezzenek birtokok vásárlására vagy más módon történő megszerzésére és általában új helyeken történő letelepedésre. A támadók sem kizárólag skandinávok voltak: időnként csatlakoztak a viking támadásokhoz írek, angolszászok, frankok, bretonok és szlávok is.
A napjainkban is mezőgazdaságből élő Vík falucska a Sogne-fjord partján.
Isten haragja
A vikingek áldozatainak nem volt nehéz megmagyarázni a rajtaütéseket: Isten büntetése volt a bűnös népre. A modern történészek nehezebben tudják megmagyarázni a viking kor kiváltó okait. Gyakran vetik fel a viking terjeszkedés okaként a növekvő népesség által okozott földéhséget. Skandinávia lakossága minden bizonnyal növekedett már az első portyák előtti évszázadokban is, és tovább gyarapodhattak a viking kor alatt és az után is. Bővültek a művelés alatt álló területek, új települések jöttek létre, és nőtt a vastermelés is, főleg a szerszám- és fegyverigények kielégítésére.
Tőkehal szárítása a Lofoten-szigeteken, Henningsvær faluban.
A tőkehal sokáig a partvidéken élők fő bevételi forrása volt.
A hálók annak a futballpályának a kapui, amely az utóbbi években,
a drónfotózás feltalálása óta a a falu felgismertebb látnivalója.
Henningsvaer látképe a focipályával (forrás: lifeinnorway.net)
Skandináviában viszonylag kevés jó termőföld található, így hamar érezhető lett a növekvő népesség nyomása. Norvégia a viking kort követő közel ezer éven át sem volt önellátó élelmiszerekből. Mind Norvégia, mind Svédország is jelentős kivándorlást élt át a közelmúltbeli történelmi időkben, a népességnövekedés időszakában. De találtak bizonyítékokat Skandináviából a viking kor előtti kivándorlási hullámokról is. A Római Birodalmat ie. 115 körül megtámadó, Galliába áttelepülő cimbriák és teutonok valószínűleg Jütlandból származtak, de a Római Birodalomba az isz. V. században betörő germán népek közül szintén sokan – köztük a gótok, burgundok és vandálok – rendelkeztek olyan hagyományokkal, amelyek skandináv eredetet igazolnak. A VI. századi gót származású kelet-római szerző, Jordanes számára Skandinávia a "népek méhe" volt. Összességében a (Nyugat-)Római Birodalom végét jelentő „barbár” támadások többsége északi eredetű volt.
Vidám tábla a Fjörukráin nevű viking stílusú étterem falán, Hafnarfjörður városban Izlandon.
A viking korszakban is jelentős volt a kivándorlás Skandináviából. A legkorábbi településeket Skócia északi és nyugati szigetein, valamint a Feröer-szigeteken, norvégok alapították, a IX. század első felében. De a vikingek első hullámát a portyázók jelentették, nem a telepesek. Több mint 80 év telt el kizárólag támadásokkal, mielőtt jelentősebb települések jöttek volna létre. Izlandot csak a 870-es években lakták be, mint ahogy Kelet-Anglia dánok által történő betelepítése is nagyjából ugyanebben az időben kezdődött. A norvégok csak 900 körül kezdtek megtelepedni Északnyugat-Angliában, Normandia dán betelepülése pedig 911-től indult meg. Az írországi viking portyázás, annak intenzitása ellenére soha nem eredményezett komolyabb skandináv településeket a szigeten. A Kelet-Európában uralkodó, svéd eredetű ruszok is egy kis harcos elit voltak. A földéhség tehát aligha lehetett a viking terjeszkedés fő oka. Valószínűbb, hogy a viking támadások sikere nyitotta meg az utat a skandináv betelepülések előtt a legkülönbözőbb területeken.
Izlandi gyepház, a viking örökség része.
Egy másik ok a viking kirajzásra a skandináv hajóépítés sikere lehetett. A VIII. században a skandinávok tökéletesítették a tengerjáró vitorlások technológiáját. Azt megelőzően nagy evezős csónakokat használtak, amelyek bár alkalmasak voltak kalózkodásra a védett tengerparti vizeken, nem voltak alkalmasak a hosszú távú portyázásra. A vitorla használatának kezdete óriási lehetőségeket nyitott meg a kalózkodás előtt, amelyeket a skandinávok gyorsan el is kezdtek kihasználni. Bár Skandináviában még nem fedeztek fel a viking korszakot megelőző időkből származó hajókat, a vitorla használatáról már találtak bizonyítékot. A balti-tengeri Gotland szigetéről származó, VII. század végi kőfaragványok vitorlás hajókat ábrázolnak, akárcsak egy nemrég felfedezett, hasonló faragvány Jütlandból. Ezért lehetséges, hogy a skandinávoknak már a viking portyázások kezdete előtt is megvolt a tudásuk a tengerjáró hajók építésére és használatára. Hasonló bizonyíték a korai agressziójukra az egyik korai feljegyzés, amely szerint i.sz. 287-ben a Jütlandból származó herulok rajtaütöttek a Rajna alsó folyása mentén található területekre.
Reine, Lofoten-szigetek.
Skandináviában sok évszázadon át alkalmazták a viking korban kialakult hajóformákat.
Kereskedők és portyázók
A viking terjeszkedés ezeknél is fontosabb tényezője valószínűleg a kereskedelem volt. Minden bizonnyal ez a legmeggyőzőbb magyarázat a svéd keleti terjeszkedés okaira. A VIII. század a politikai stabilitás időszaka volt Nyugat-Európában. Az ebből eredő gazdasági fellendülés a Skandináviával folytatott kereskedelem növekedéséhez vezetett, amely a luxuscikkek, például a szőrmék, a borostyán és a rozmáragyar, valamint valószínűleg olyan hétköznapi használatú termékek mint a bőrök fontos forrása volt.
Naplemente a Skagerrak-szorosban, a norvég Kristiansand és a dán Hirtshals között közlekedő komppal.
A VIII. század közepén a svédek már elkezdtek megtelepedni a Ladoga-tó vidékén is. Ez leginkább a nyugat-európai piacokon a prémekből származó várható jövedelmekkel indokolható. Körülbelül ugyanebben az időben délről, a Volga és a Don mentén arab kereskedők hatoltak be a Kelet-európai-síkság területére. Ennek eredményeként a kiváló minőségű arab ezüstérmék elkezdtek megjelenni Kelet-Európában, ami arra ösztönözte a svédeket, hogy még keletebbre nyomuljanak, és közvetlenül egy új és várhatóan még jövedelmezőbb piacokra jussanak.
Száradó tőkehal (stockfish).
A kalózkodás feltétele a kifosztásra érdemes dolgok jelenléte. Tehát a Nyugat-Európával folytatott kereskedelem növekedése is folyamatosan ösztönözhette a viking portyázást. A kereskedelmi hajókat zsákmányoló viking kalózkodás már jóval azelőtt elterjedt lehetett a Balti-tengeren, hogy az megjelent az Északi-tengeren is. Úgy tűnik, még a legkorábbi nyugati viking portyázók is tudták, hogy mely helyeket érdemes megtámadni: valószínűleg először békés kereskedelmi utakon szereztek tudomást Nyugat-Európa gazdag és őrizetlen kikötőiről és part menti kolostorairól. Az angolszászok és a frankok minden bizonnyal ismerték a skandinávokat, mielőtt azok portyázni kezdtek volna. A northumbriai tudós, Alcuin (Albinus Flaccus), angol egyháztudós szerint Lindisfarne 793-as kifosztása után honfitársai annyira ismerték őket, hogy még a frizurájukat is feljegyezték. Egy másik, 789 körüli portlandi viking támadás körülményei is arra utalnak, hogy az angolszászok már ismerték a skandináv kereskedőket. Az ehhez hasonló kisméretű kalóztámadások egészen a XII. századig érték a part menti településeket.
Riválisok és száműzöttek
Sok viking vezér száműzött volt hazájából és ez a viking terjeszkedés másik lehetséges okára mutat rá. Közvetlenül a viking kor előtt és alatta is a skandináv társadalom jelentős változásokon ment keresztül, amelyek következtében a hatalom fokozatosan egyre kevesebb személy kezében centralizálódott. A skandináv társadalomnak azonban viszonylag sok olyan csoportja volt, akik a királyi vér birtoklása révén jogosan uralomra törhettek.
Kékfogú Harald rúnaírásos köve az egykori viking 'fővárosban', Jellingben.
Éles volt a verseny a hatalomért, gyakoriak és véresek voltak az utódlási viták. E küzdelmek vesztesei számára nemigen maradt más választás, mint a száműzetés. Néhány száműzött, mint például Olaf Tryggvason a X. században portyázni ment, hogy a saját gazdagságát és hírnevét építse. Az ilyen céllal kalandozók ezekkel a támadásokkal növelni vélték az otthoni hatalmi esélyeiket. Még Nagy Knut is sikeres volt külföldön, mielőtt Dániában megszerezte volna a hatalmat. Mások, például Erik Haraldsson (Eirikr Blóðøx,Véresbaltájú Erik), úgy döntöttek, hogy ha nem tudnak otthon uralkodni, külföldön próbálják meg azt. Erik, akit testvére letaszított a norvég trónról, kárpótlásul a tengerentúlon keresett királyságot, és 948-ban York királya lett. Úgy tűnik, Ivar, Halfdan és a 865-ben Angliát megszálló Nagy Sereg többi vezetője is alapított királyságokat ezeken a területeken hatalmi pályájuk kezdetén. Sveinn Tjúguskegg (Villásszakállú Svein) dán király (aki egyébként Kékfogú Harald fia) egy másik fajta vezető példája volt. Felismerve, hogy a sikeres vikingek milyen veszélyt jelenthetnek saját helyzetére, saját rablótámadásait vezette, hogy gazdagságával és katonai képességeivel lenyűgözze a potenciális riválisokat (többek között a fentebb említett Olaf Triggvasont is).
A trondheimi Nidarosdomen katedrális, ahol Szent Olav földi maradványai is megtalálhatóak.
(Szent Olav II. Olaf Haraldsson néven uralkodott 1015-től.
Nem összetévesztendő I. Olaffal, azaz Olaf Tryggvasonnal, aki a IX. század végén uralkodott)
Ahogy a XI. században a királyi hatalom erősödött, a skandináv nemzetek középkori európai királysággá fejlődtek. Uralkodóik a vagyonszerzés megbízható, intézményesített forrásaira támaszkodhattak, mint például az adók és az útdíjak, és csökkent a rablás jelentősége a támogatás megvásárlásának eszközeként. Már nem volt olyan erős ösztönzés a portyázásra, és a viking kor elhalványult, bár majdnem két évszázadon át megmaradtak annak a nyomai, részben a művészetükben, és kisebb részben a hitvilágukban is.
A XII. század végén épült borgundi árbóctemplom,
amely egyike az ezer feletti számú hasonló templomból megmaradt 28 épületnek.
A templomon jól láthatóak a keresztény szimbólumok mellett a viking korszak hitvilágának jelképei is.
Aki eljutott a történet végéig, azt komolyabban is érdekelheti az északi világ. Ezért javaslom, hallgassátok meg a geográfus Norvégiáról szóló előadását, a Magyar Földrajzi Társaság és a Kodolányi János Egyetem szervezésében, 2024. október 8-án 18 órától. Az előadás helyszíne: Kodolányi János Egyetem, Budapest, XI. ker., Prielle Kornélia utca 47-49. Az előadás időtartama 60 perc.
Az előadás ingyenes és nem szükséges előzetes regisztráció.
Mindenkit szeretettel várunk!
Comments